valentino46
valentino46
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Idő
 
Linkek
 
Friss
Friss : Rossi győzött Donington Parkban!!!

Rossi győzött Donington Parkban!!!

  2005.07.24. 18:00


A délelőtti csúszós pályán Kenny Roberts volt a leggyorsabb a Bridgestone gumival szerelt Suzuki nyergében és mivel a nyolcadliteresek versenyének fele óta esett az eső, sok esőmenő jó eredményben reménykedhetett. Valentino Rossi nem igazán tartozik ezek közé, bár Kínában győzni tudott esőben és dicsérte is a Yamahát, hogy milyen jó nedves pályán. De azért voltak a pályán páran (pontosan huszan) akik be akarták bizonyítani, hogy ők még a világbajnoknál is jobak ilyen időben.

Shinya Nakano a rajtnál jelezte, hogy leállt a motorja és emiatt meg kellett ismételni a rajtprocedúrát, amit Vale teljesen elrontott, de vele ellentétben Sete Gibernau nagyon jól elkapta. Mögötte Melandri, Bayliss, Barros, Biaggi, Edwards és a visszacsúszó Rossi volt a sorrend. A nagy öreg Max Biaggi pár kanyar után oda is verte a vasat az aszfalthoz, honfitársa Valentino Rossi pedig nagy tempót diktálva már a harmadik helyen motorozott, de Barros keményen beszúrva neki visszavette
 
pozícióját. A brazil tartva jó tempóját Marco Melandrit is megelőzve a második helyre jött fel.

Az első kör végén Sete Gibernau már 2.380 másodperces előnyt tudott összemotorozni magának, miközben Valentino Rossi is maga mögé utasította Melandrit és elkezdte üldözni Barrost, viszont a motor eléggé ficánkolt alatta, ezzel is mutatva, hogy a világbajnok a határon motorozott. Közben pedig ketten is az aszfaltra fektették gépeiket, az egyikük Ruben Xaus, a másikuk pedig az amerikai hős, Nicky Hayden.

Alex Barros hibáját kihasználva a harmadik körben Valentino feljött a második helyre és ekkor egyszerre bukott Marco Melandri, majd Troy Bayliss is. De az egyik legnagyobb vesztes mégis az ekkor a versenyben vezető Sete Gibernau, aki a nagyon nekizendülő eső miatt szintén az aszfaltra kényszerült a motorjával egyetemben.

Az ekkor már vezető Rossi hibázott egyet és Alex Barros a verseny élére tört, időközben pedig felsorakoztak mögéjük a Suzukis fiúk és Colin Edwards is. John Hopkins először Vale mellett ment el, de pár kanyarral később Barrost is megelőzve egy Suzuki vette át a verseny vezetését! Mögötte pedig Valentino is megelőzte Barrost. Ezután a két Suzukis, Vale és Barros egymást előzgetve változtatták a sorrendet az élen.

 
A kilencedik körben viszont az addig jól szereplő John Hopkins is kiesett a versenyből, viszont Kenny Roberts az élre tört és megpróbált lelépni a többiektől, de a második helyen motorozó Vale és Barros nem hagyta ezt. Edwards viszont 2.266 másodpercre lemaradt tőlük, mögötte pedig 12.308 másodperccel Makoto Tamada vezette az üldözőket. Ők ekkor már igen kevesen voltak: Checa, Capirossi, Hofmann, Elias, Rolfo, Battaini és a pályára visszatérő Hopkins.

Valentino Rossi ismét hibázott ekkor és Colin Edwards mögé visszacsúszott a negyedik helyre, de iszonyú tempóra kapcsolt a világklasszis és az eséstől nem félve egy körön belül utólérte csapattársát, majd őt megelőzve ugyanazzal a lendülettel Kenny Robertset is maga mögé utasította.

A tizennegyedik körben elért 1:47.474-es idejével Valentino volt a leggyorsabb a mezőnyben, aki Barrosra tapadva motorozott a második helyen, de Kenny Roberts sem hagyta nyugodtan motorozgatni az olasz sztárt. Az embernek viszont az-az érzése volt, hogy Valentino a szokásos taktikának megfelelően megelégedett a második hellyel egyelőre és hátulról figyelte az előtte motorozó Barros technikáját. Az előzést őpedig az utolsó körökre tartogatta...

A tizennyolcadik körben meglepő módon Loris Capirossi futotta a verseny addigi leggyorsabb körét 1:47.693-al a hatodik helyen Carlos Checa mögött és Makoto Tamada előtt 4:260 másodperccel. Egy körrel
 
később már Checa lehetett a leggyorsabb kör büszke tulajdonosa 1:47.635-ös idejéve. De a maradék 10 körre kevésnek tűnt ez a tempó, hogy utólérjék a 9.336 másodperccel előttük motorozó Colin Edwards-ot.

Valentino Rossi kilenc körrel a rutinos nézőket igazolva megelőzte az addig vezető Alex Barrost, majd egy teljesen más dimenzióba lépve elkezdte látótávolón kívülre küldeni az üldözőket. A huszonnegyedik kör végére 4.375 másodpercre nőtt az előnye és ez körröl-körre csak szaporodott. Colin Edwards viszont le volt szakadva a harmadik helyen motorozó Robertstől és úgy tűnt ekkor, hogy a befutóra igazából már csak a második hely tulajdonosának neve volt kérdéses.

Az utolsó körben hatalmasat csatázott Kenny Roberts és Barros, de a Rossi kifigyelős taktikáját követő amerikai hozta be a vasat a második helyre, Rossitól 3.169 másodpercre lemaradva (csak azért ennyi, mert Rossi szokás szerint bohóckodott egy kicsit:-)). A végén Colin Edwards is
 
feladta a küzdelmet és végül 6.286 másodpercre dagadt a hátránya a harmadik helyen befutó Alex Barros mögött.

A mezőny további része: Checa, Capirossi, Tamada, Hofmann, Elias, Rolfo, Hopkins. Na és vége is a sornak, hiszen ezen a versenyen mindössze tizenegy versenyző ért célba. Rossi pedig tovább növelte előnyét a világbajnoki tabella élén, a fogadóirodák lassan le is veszik a fogadható tételek közül az olasz sztár újabb világbajnoki címét...


A tabella állása:

 
Rossi Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Akikért még megőrülök:)))

Bazsó Gábor(Totalcar):)

Hayden Christensen(Star Wars):)

Michael Schumacher(csak rajongás céljából):)))))

Talmácsi Gábor és Gergő:)(motorverseny)

David Trezeguet(foci)

Zlatan Ibrahimovic(foci)

Marat Safin(tenisz)

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!